FOTÓZZUNK!!!!!!!!!
MENÜ
 
GALÉRIA
 
OLDAL AJÁNLÓ
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

CSS Codes

Mélységélesség, fehéregyensúly, fényérték

Mélységélesség (Depth Of Field, DOF)

Egyszerűen fogalmazva az a jelenség, amely által az élesre állított téma/tárgy előtt és mögött lévő dolgok életlenek, összemosódnak. Több paraméter határozza meg a mélységélesség nagyságát. Egyrészt a rekeszállás, amivel fordítottan arányos (tág rekesz, kis mélységélesség), másrészt az érzékelő-felület mérete (szintén fordított arányosság, nagyobb érzékelő, kisebb mélységélesség), az objektív aktuális fókusztávolsága (egyenes arányosság áll fenn), illetve a tárgytávolság (szintén egyenes arányosság, közeli tárgyra fókuszálva a háttér majdnem mindig kiesik az élességi tartományból). Speciális objektívekkel szélsőséges mértékig növelhetjük vagy csökkenthetjük, erről a későbbiekben részletesen fogunk írni.

A mélységélesség olyan eleme a fotónak, ami talán a legszembetűnőbb, és leginkább meghatározza a kép jellegét. Segítségével kiemelhetünk valamit a háttérből, a tömegből, vagy épp kiegyenlíthetjük a tőlünk különböző távolságra lévő tárgyak hangsúlyát. Ugyanaz a "fotó" két jócskán eltérő rekeszállással fotózva két teljesen különböző hatású képet szül, hiszen ezzel irányíthatjuk a néző tekintetét (a szem az éles, világos részeket pásztázza végig először, ezért ha a háttérben nincs éles részlet, a figyelem 100%-át a modellre terelhetjük). Portréknál általában a nagyon kis mélységélesség hatásos. Elég, ha csak a modell szeme éles, és a háttér teljesen életlen (ezért portrékhoz a nagy gyújtótávolságú, nagy fényerejű objektívek ideálisak).

Makrózásnál - a kis tárgytávolság miatt - alapvetően nagyon kicsi a mélységélesség, ilyenkor például nem árt, ha jócskán le tudjuk szűkíteni a blendét, ezzel megnyújtva az élességi tartományt (ehhez állványra és erős külső fényforrásra lehet szükség). Jellemzően a fókuszponttól ugyanolyan távolságra lévő tárgyak élessége valamivel nagyobb a fényképezőgép és a tárgy között, mint a tárgy mögött.

 

Mélységélesség

A mélységélesség hatása jól érzékelhető különböző rekeszállásoknál

 

Mélységélesség

Az aránylag kis mélységélességnek köszönhetően az előtérben lévő vasrács teljesen "láthatatlanná" vált

 

A mélységélességgel játszva gyakran érdemes körüljárni egy témát, így biztosan megtaláljuk a megfelelő beállítást. Létezik egy fotóművészeti stílus (out-of-focus), melynek lényege a teljes téma életlenné tétele, ezáltal lágy, megnyugtató fotókat létrehozva. Minimalista, modern irányzat, de kétségtelenül hatásos megfelelő környezetben. Ezzel teljesen ellentétes az a megoldás, amikor a fotón minden éles, ilyenkor a néző információ-túladagolásban részesül - feltéve, hogy egy eleve zsúfolt témáról van szó, pl. városi utcakép vagy színes élőlényektől hemzsegő vízalatti fotó. Úgymond trükközni is lehet a kis mélységélességgel, pl. állatkertben gyakran előfordul, hogy kerítés, (vékonyabb) rács vagy drótháló van köztünk és a téma között. Ilyenkor menjünk minél közelebb a rácshoz, fotózzunk tág rekesszel, és ha a téma elég távol van, már el is tüntettük a drótot, vasrudakat a képről.

Fehéregyensúly

Az emberi agy, amennyiben tisztában van egy adott tárgy színével, szélsőséges fényviszonyok között is megfelelő színűnek érzékeli azt. Példa: ha a szobában egy erősen sárgás fényű lámpa világít, a kezünkben lévő papírlapot akkor is fehérnek fogjuk érzékelni - pedig valójában sárgának látjuk, mint minden mást is. Ez azért van, mert az agyunk beazonosítja a tárgyakat, és úgymond korrigálja a színskálát érzékeléskor. Erre viszont a fényképezőgép alapvetően nem képes, csak rögzíti, amit "lát". Így a sárga fénnyel világított szobában fotózva minden sárga, sárgás lesz (és mivel fotót nézünk, ezt már az agyunk sem korrigálja).

Ennek kiküszöbölésére szolgál a fehéregyensúly (White Balance, WB) beállítás. A ma forgalomban lévő digitális gépeken legalább 5-6 gyári beállítás található, az automata mellett többnyire "napfény, árnyék, neon, sárga izzó, felhős". Ezek annyit módosítanak a képen, hogy valamennyire eltolják a rögzített színeket egy kék-sárga skálán. Délutánonként, naplemente előtt a napfény színe erősen megsárgul, majd bevörösödik, így ennek ellensúlyozására a sárga mennyiségét csökkenteni, a kék mennyiségét növelni kell a képen. Fordított eset a felhős környezet, ahol többnyire bekékül a táj, így némi sárgára van szükség a színhelyes fotóhoz.

 

Fahéregyensúly

Felül felhős, alul árnyékos fehéregyensúly-beállítás ugyanarról a témáról, ugyanabban az időben

 

Ha az automata és gyárilag programozott beállítások nem birkóznak meg a feladattal, többnyire rendelkezésünkre áll egy felhasználói beállítás. Ez úgy működik, hogy az adott fényviszonyok között mutatunk a gépnek egy fehér felületet (kompakt gépeknél általában elég rámutatni, digitális tükörreflexes gépeknél csinálnunk kell egy fotót, közepén a fehér felülettel), és a gép a felület fehértől való aktuális eltérését kirtékelve, megfelelő irányba és mértékben eltolja a színskálát, ezzel korrigálva a szokatlan fényviszonyok okozta színeket. Ezzel persze kreatív emberek érdekes hatásokat érhetnek el, hiszen fehér helyett mondjuk lilát mutatva a gépnek, a kész fotó színeit teljesen eltorzíthatjuk.

Fényérték (Fé)

A kép megvilágítottságát jelző szám. Az aktuális érték az expozíció két paraméterétől, a zársebességtől és a blendétől függ. A záridő felezésével -1 Fé lépést tehetünk, kétszerezésével +1 Fé (2 Fé-hez negyedelni vagy négyszerezni kell, és így tovább). Értelemszerűen negatív irányba sötétebb képet kapunk, pozitív irányba haladva világosabbat. A blendeértékek között lépkedve teljes Fé értékeket léphetünk. Ebből adódik, hogy egy blendét tágítva ugyanolyan expozícióhoz a záridőt feleznünk kell, és fordítva (értsd: f/5,6 1/1000 mp és f/4 1/2000 mp ugyanolyan megvilágítottságot eredményez, csak a mélységélesség lesz kisebb).

 

Fényérték

-1 Fé, helyes expozíció és +1 Fé

 

Van még egy paraméter, amelyik beleszól az eredménybe, ez a fényérzékenység. A záridővel fordított arányosságban áll az expozíció szempontjából, vagyis kétszer akkora ISO-értékhez fele akkora záridő tartozik (feltéve, hogy ugyanolyan megvilágítottság elérése a cél).

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.